Szabadúszó újságíróként, megtanultam hogy a türelem a legfontosabb erény. Egy jó sztori megírásához, márpedig rengeteg türelem kell. A sok egyéb fontos hozzávalóval együtt. Szemfülesnek kell lenni, vagánynak, és érzéketlennek. Nem kötődhetsz a cikked alanyához, semmiféle érzelmi intenzitással, hiszen az befolyásolhatja a tényleges végeredményt. Mindezekkel a tényekkel, és szabályokkal tisztában vagyok. Ugyanakkor azt is tudom, hogy a mostani ügyem messze felül múlja az eddigieket. Ez már egy igazi nehéz meló, ami rengeteg időt és türelmet kíván. Számomra ez a címlapsztori lehet az ugródeszka, egy még jobban fizető állás felé. Tehát bemegyek, megszerzem az állást, és megírom a sztorit. Véghezviszem a tervemet, még akkor is ha ez a szoknya annyira szorít hogy levegőt is képtelen vagyok venni...
Nagy hévvel lököm be az ajtót, és a fényes kőpadlón megindulok a recepciós pult felé. Odaérve széles mosollyal az arcomon köszönök a pult mögött ücsörgő hölgynek, majd elmondom a nevemet.
- Alanna Farrish vagyok. Az állásinterjúra jöttem. - jelentem ki határozottan, miközben izgatottan figyelem a recepciós minden egyes mozdulatát.